Az animációs film vagy rajzfilm (a kettő különbségébe most nem belemenve) világszínvonalú és nagy hagyományokra tekint vissza Magyarországon. Elég az olyan mindenki által ismert művekre gondolni, mint Rofusz Ferenc filmjei (A légy Oscart kapott 1981-ben), vagy a Macskafogó, esetleg az utóbbi idők egyik legnagyobb sikere, a krimi-noir hangulatú alkotás, a Ruben Brandt, a gyűjtő. Az animációs filmek között azonban ritkán akad egész estés, kifejezetten science fiction mű. A kevés példa közé tartozik a már klasszikusnak számító Az idő urai (1983) vagy a 2011-ben bemutatott Cycle. Ez meglepő, mert az magyar SFF filmek hiányát részben azzal szokás magyarázni, hogy köztudottan rendkívül költséges az elkészítésük. Erre az animációs film egyfajta kiskapu lehetne, hiszen költségvetés szempontjából ott nincs jelentős különbség a zsánerek között, a problémát maximum az elkészülés ideje és a belefektetett munka jelenti. Ezért valódi örömhír, hogy márciusban a mozikba került egy magyar animációs science fiction alkotás.
A Műanyag égbolt januárban debütált a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Encounters szekciójában, amely jelzi, hogy nem hétköznapi alkotásról van szó. A történet részben öko-témájú sci-fi toposzokra épít: a jövőbeli Magyarországon járunk, száz év telt el és ezalatt a sok természeti katasztrófa, a környezet károsítása oda vezetett, hogy nincsenek állatok és növények. Az emberek városokban műanyagkupolák alatt élnek (nem tudni pontosan hány ilyet építettek), de oxigénre és élelemre akkor is szükség van, ezért ötven éves korában mindenkibe beültetnek egy implantátumot – egy magot –, amelynek köszönhetően idővel mindenki fává változik és így táplálja a fiatalabbakat. A film főszereplői egy házaspár, ahol a nő, Nóra idő előtt kéri az implantátumot, vagyis voltaképpen mondhatni öngyilkosságot szeretne elkövetni. A férje azonban ezt nem tudja annyiban hagyni, bármit megtenne, hogy megmentse, kiműtesse belőle a magot. A világkép a maga disztópikusságában kifejezetten és fájóan aktuális tud lenni, a történet mélyen emberien beszél a traumákról és feldolgozásukról, a Műanyag égboltot igazán különlegessé mégis a látványvilága teszi.
Az alkotói, Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta és MOME-n ismerkedtek meg, és az első Inkubátor Program keretein belül még 2015-ben kezdték kidolgozni az ötletüket. Korábban már készítettek együtt különleges hangvételű animációs rövidfilmeket, a Holtágban (2002) alapján már felsejlik, hogy esetükben a látványvilág és témához legjobban illő animációs technika különösen fontos. A Műanyag égbolt esetében az úgynevezett rotoszkóp-technikát használták, amelynek lényege, hogy élőszereplőkkel veszik fel a jeleneteket, amelyeket aztán filmkockáról filmkockára átrajzolnak. Így főszereplő Szamosi Zsófinak és Keresztes Tamásnak, a mellékszereplőknek, akik szintén ismert nevek (Hegedűs D. Géza, Schell Judit, Patkós Márton vagy Olasz Renátó) a valódira nagyon hasonlító, de animált karaktere tűnik fel a filmvásznon. Maga a rotoszkóptechnika költségcsökkentő és nem új, használták már az 1930-as években a Disney-nél egyes jelenetekben, de leginkább Richard Linklater amerikai animációs filmrendező nevével forrt össze, így készült a Philip K. Dick adaptáció, a Kamera által homályosan (2006) és a 2022-es év egy csemegéje, az Apolló 10 ½ is. Ezzel együtt a technika máig nem igazán gyakori vagy népszerű az animációs filmesek körében, mert nagyon sajátos hangulatot és látványvilágot teremt, ami el tudja idegeníteni a nézőt. Vagy éppenséggel ezt lehet kihasználni, hogy a téma, a háttér, a környezet, a látványvilág és az animáció módja egymást erősítse.
Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta a rotoszkópoláson belül is a legkülönlegesebb és legidőigényesebb megoldást választotta: nem szoftverrel, hanem kézzel rajzoltak át minden egyes képkockát. Ennek eredményeként a Műanyag égboltban a realitás (a közeljövő, a környezeti katasztrófák fenyegető valóságossága, a felismerhetően magyar tájak nyomasztó mivolta), a mesterségesség, az absztrakció és a stilizált háttér különleges keveréke jött létre. A Műanyag égboltot úgy emlegetik, hogy ha Tarr Béla rendezett volna science fictiont, valami hasonlóval állt volna elő. A kijelentés nyilvánvaló bókjellegén túl ez azt is sugallhatja, hogy talán most elindul valami új, belenőve a hagyományokba, és öt év múlva nem kell külön ünnepelni, ha a közönség elé kerül egy animációs sci-fi.
