Az Európai Unió 2014-es felmérése szerint az azt megelőző 12 hónapban a nők mintegy 8%-a élt át fizikai és/vagy szexuális erőszakot, ezenkívül a nők egyharmada szenvedte el a fizikai és/vagy szexuális bántalmazás valamilyen formáját. A rémisztő statisztika és a 2017-ben indult #meetoo mozgalomban megszólalók száma jól mutatja, hogy nők elleni szexuális jellegű támadások nem mellékes, marginális dolgok, amelyek csak másokkal történhetnek meg. Ugyanakkor a nemi erőszak kultúrájában máig erősen jelen van az áldozat hibáztatása (minek ment oda?, biztosan részeg volt, mit vár, ha így öltözött fel? stb.), amely megnehezíti, ha nem lehetetlenné teszi a trauma feldolgozását. Pontosan ezért nem lehet eleget beszélni erről az egyébként kényes témáról, amit esetünkben a leginkább színésznőként, többek között a Korona című sorozatból ismert Emerald Fennel az Ígéretes fiatal nő (A Promising Young Woman) című filmjében meg is tesz.
A cím egy 2016-ban valóban megtörtént ügyre utal, amelynek során Brock Turner stanfordi egyetemista, jó tanuló, tehetséges sportoló egy kuka mögött megerőszakolt egy öntudatlan nőt. Végül a bíró hat hónap börtönbüntetésre ítélte, arra hivatkozva, hogy „ígéretes úszó”. Fennel filmje nem az erőszakot mutatja meg, hanem jóval később indul: Cassandrát (Carey Mulligan) a barátnőjét ért szexuális erőszak és annak következményei kísértik, mivel az áldozathibáztatás és a környezet érdektelensége tragédiához vezet.
A harmincéves, tehetséges Cassie feladta orvosi tanulmányait és egy kávézóban dolgozik, esténként pedig szórakozóhelyen magát kábult részegnek tettetve felszed férfiakat, akiket megleckéztet, amikor egytől egyig mind visszaélnének a helyzettel. A szituáció egyértelmű: az is nemi erőszak, ha a partner a szexbe nem tud beleegyezni, mert nincs döntésképes állapotban. Az Ígéretes fiatal nő vádolható azzal, hogy nem tárgyalja a másik, a férfi oldal nézőpontját, de ez nem is célja, csak megmutat egy tagadhatatlanul létező tapasztalatot.
Fennel alkotásának megvannak az erősségei éppúgy, mint a hiányosságai és hibái. A forgatókönyv, amely egyébként szintén Fennel nevéhez fűződik, alapvetően a rape and revenge, vagyis a nemi erőszakot és az azt követő bosszút bemutató filmes (Az igazság útja, Köpök a sírodra stb.) dramaturgiát követi, de három csavarral. Egyfelől az erőszak áldozata nem Cassie, hanem a barátnője, és a történtek csak nagyon lassan sejlenek fel, sőt, magát Ninát egyetlen pillanatra sem látjuk még egy flashbackben sem. Így a bosszú mellett legalább annyira fontossá válik a trauma feldolgozása, ami láthatóan nem történt meg: Cassie nem lépett tovább, mert nem képes rá.
Abban, ahogy Cassie próbál birkózni a traumatikus élménnyel, nagy szerepet kap a megismerkedése Ryannal, amelynek köszönhetően lesz a filmnek egy, a rape and revenge narratívától idegen romantikus szála. Ezekben a részekben hamisítatlan romkomba illő jelenetek sorakoznak a randevúra hívástól a Paris Hilton dalra táncolásig egy drogériában. A forgatókönyv harmadik csavarja a befejezés, amely minden bizonnyal meglepő, mondhatni megosztó, de ennél többet spoiler nélkül nehéz mondani. A rape and revenge történet háromszoros kifordítása nem zökkenőmentes, de ezen átsegíti a filmet a három nagy erőssége: a szatirikus, sötét humorba hajló hangnem, a stilizált vizualitás és Carey Mulligan színészi alakítása.
Az Ígéretes fiatal nő nagyon jól megtalálja az egyensúlyt, hogy a komoly témát provokatívan, de vér és kegyetlenség helyett a sötét humor oldaláról fogja meg. Ezt tükrözi, hogy a férfiakon kitöltött bosszú inkább csak elrettentés és nevelés, a legvéresebb momentum pedig, hogy hamburgerevés közben Cassie csuklóján végig folyik a ketchup. A látványvilág is mintha szándékosan ellenpontozná a témát: kislányos cukorka- és pasztellszínek jelennek meg mindenhol, Cassie körömlakkjától a ruhákon át a családi otthon berendezéséig, mintha az egész egy babaház lenne, nem a komor valóság. Emellett a beállítások bibliai asszociációkat is keltenek a főszereplő kapcsán: Cassie kék glóriával a feje körül, kiterjesztett angyalszárnyakat idéző ágytámlával a háta mögött jelenik meg, vagy ahogy az ágyon fekszik, az a keresztre feszítés testhelyzetét idézi fel.
Mindez azonban mit sem érne Carey Mulligan nélkül, aki vélhetőleg élete eddigi legnagyobb alakítását nyújtja. Cassie egyszerre gyerek és felnőtt, mert hiába harminc éves, a trauma hatására megragadt egy gyermeki helyzetben; egyszerre pózoló bosszúálló és önreflektív – Carey Mulligan pedig mindegyik arcát tökéletesen hozza. Arról nem is beszélve, milyen zseniális, amikor pillanatok alatt tud váltani a tettetett részegségből férfiakat megleckéztető rémálommál.
Így összességében az Ígéretes fiatal nő egy egyszerre szórakoztat és elgondolkodtat. Üdítő, okos kommentár egy fontos és releváns társadalmi problémához. Fennel alkotása öt Oscar-jelölést kapott, a legjobb film, a legjobb női főszereplő, a legjobb rendező, a legjobb eredeti forgatókönyv és a legjobb vágás kategóriában. Ezek közül Carey Mulligan szinte a már a kezében érezheti a szobrocskát mint a legesélyesebb a díjra, a Emerald Fennel jó eséllyel fut a legjobb eredeti forgatókönyv díjára is.
A film értékelése: 10/8,5