Sherlock Holmes a kultúrtörténet talán leghíresebb nyomozója, akinek a kalandjairól már mindenféle formában és megközelítéssel készült filmes adaptáció, ezeknek a sorába áll be a Netflix részben sajátgyártású Enola Holmes című filmje.
A Holmes-család tagjai közül a legendás detektívet és a bátyját, a szintén különc Myrcoftot a néző és az olvasó jól ismeri, míg Conan Doyle munkásságában lánytestvérről említés szintjén sem esik szó. Ez persze nem akadályozza meg a kortás írókat és filmeseket, hogy kreatív szabadsággal közelítsenek a témához. Mint ahogy tette ezt Nancy Springer amerikai írónő a The Enola Holmes Mysteries című young adult detektívregény-sorozatában. A történetek főhőse Enola Holmes, Sherlock és Mycroft tizennégy éves húga, aki szellemi képességekben és különcségeiben is tökéletesen illik a családba.
Az Enola Holmes regények első kötetét filmesítette meg a Fleabag című sorozat révén ismert, kétszeres Primetime Emmy-díjas Harry Bradbeer. A végeredmény egy úgy-ahogy szerethető tini kalandfilm lett, amitől Conan Doyle vélhetőleg sírva fakadna.
A történet szerint Enola Holmes tizenhat éves, az édesanyjával él, aki cseppet sem hétköznapi elvek mentén neveli. A lány mit sem tud arról, hogyan kellene viselkednie egy 19. század végi ifjú hölgynek, ehelyett a fegyverforgatást, a közelharc rejtelmeit és a természettudományokat sajátítja el, miközben végig olvassa a ház könyvtárának teljes tartalmát. Amikor az édesanyja eltűnik, Enola világának befellegzett, mehet egy leányiskolába, ahol az egyenes tartást és az illő nevetést tanulhatja évekig, hacsak nem találja meg az anyját. Ráadásul két bátyja sem könnyíti meg a helyzetét.
A film cselekményének alapját az anya-keresés adja, de az Enola Holmes nem detektívtörténetként működik, mert az ötletek és a megoldások a lehető legegyszerűbbek. Ez igaz a filmen végihúzódó másik nyomozási szálra, amelyben Enola egy újonnan szerzett, veszélyben lévő barátjának, Tewkesbury ifjú vikomtjának akar segíteni. Az Enola Holmes ugyanakkor kalandfilmként sem állja meg a helyét, mivel meglepően kevés dolog történik a film két órájában. Ha viszont félretesszük az elvárásokat, amelyek felszínre kerülnek a címbeli Holmes szó láttán, akkor kedvessé és aranyosan humorossá válik a coming of age sztori: a fiú és a lány önmagán túllépve megbirkózik a nehézségekkel és ezzel bebizonyítja, hogy már nem buta gyermek. És mindeközben persze vonzalom alakul ki köztük.
A tinifilm jelleget erősíti az Enola Holmes elbeszélésmódjának sajátossága. A főhősnő rendszeresen kiszól a nézőkhöz, nekünk mesél-magyaráz, ezáltal áttöri a negyedik falat. Az elején, amikor el kell helyezni a karaktert és konfliktust a történetben, ez jól működik, később azonban egyre erőltetettebbé és didaktikusabbá válik. Néhol olyan érzést kelt, mintha a film egy tinilány fejében lejátszódó történethez csupán egy szépen fényképezett, kosztümös illusztráció lenne.
A Enola Holmes szereplőgárdája jól mutatja, hogy manapság a Netflix saját gyártású filmjeiben nem derogál ismert színészeknek játszani. Az Enolát játszó Millie Bobby Brown a Stranger Things sorozat fiatal üdvöskéje, akiről tudvalevő, hogy remekül képes nagy ijedt szemmel néző, de végeredményben talpraesett fiatal lány alakítani. A nagy bizonyítás, hogy ennél többre is képes, még hátra van, de ebben Enola Holmesként lubickol a szerepében. Mellette a fiatal kalandortársat, a Tewkesbury lordját játszó Louis Partridge pontosan azt a figurát hozza, ami egy ilyen tinitörténetben elvárt: naivan rácsodálkozó, de talpraesett, becsületes és egyenes, olyan sznob allűrökkel, amelyekből a végére semmi sem marad.
Az édesanyát, Eudoria Holmes-t Helen Bonham Carter alakítja. Kevés olyan színésznő van, aki nála jobban tud különc, már-már eszelős, de szerethető nőalakokat megformálni. Őt látva Freud elégedetten dörzsölné a kezét arra gondolva, hogy végre magyarázatot kapott Sherlock és Myrcoft minden furaságára és különcségére.
A két Holmes-fivér esetében a színészválasztás már kevésbé szerencsés. Mycroft, az idősebbik bátyj, Sam Claflin alakításában gyakorló szociopata, a film valódi antagonistája, de nincsen súlya, inkább csak egy olyan karikatúra, amit Enola rajzol is róla. Sherlock Holmest az utóbbi időben a Vajákkal valóságos sztárrá vált Henry Cavill játssza, aki a legendás nyomozónak a valaha látott legsemmilyenebb mozgóképes változata. Ez a Sherlock érzelgős, problémázós figura, hiányzik belőle az a pengeéles logika és tettrekészség, amivel híressé vált. Ezért a Sir Arthur Conan Doyle örökségét gondozó The Conan Doyle Estate perbe is fogta a Netflixet, mondván, hogy nem a klasszikus regényekből merített, hanem a későbbi, még jogdíjas alkotásokból. Az ilyenformán lebutított Sherlock karaktert nem menti meg Cavill vitathatatlan sármja, maximum még néhány nézőt szerez a filmnek.
A szerethetősége és minden hibája mellett az Enola Holmesnak van még egy aspektusa, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni, ez pedig az üzenete. Enola problémáinak jó része abból fakad, hogy nem úgy viselkedik és gondolkodik, ahogy azt a korabeli társadalom elvárná egy fiatal hölgytől. Az anyja úgy nevelte, hogy nő létére bármi lehet belőle és bármit kezdhet magával, ne hagyja, hogy a társadalom korlátokat szabjon. Azt gondolom, erre az üzenetre a mai fiatal lányoknak még mindig szükségük van, még akkor is, ha az Enola Holmes ezt néha erőltetetten és szájbarágósan tolja a nézők arcába.
