A dinoszauruszokat mindenki szereti, de új helyzetet teremt, ha nem egy zárt helyen lehet megcsodálni őket, hanem a hétköznapi világ részévé válnak. A Jurassic Park franchise hét éve adta át a helyét a beszédes című Jurassic World sorozatnak, és a Bukott Birodalom alcímet viselő film (2018) végén a dinoszauruszok ki- avagy beszabadultak az emberi világba. A filmes paleontológia alapvetése szerint „az élet utat tör magának”, és valóban: dinoszauruszok széterjedve minden kontinensen ott élnek, egymás mellett vagy versenyezve más őshonos állatokkal. Az emberek kénytelenek hozzászokni a óriási hüllők jelenlétéhez, létrejön cég a dínóbefogásra, foglalkozássá válik a dínójogi aktivista és a dínószelídítő. Csakhogy az emberi világnak a része az illegális állatkereskedelem, fekete piac, állatviadalok, gyanús célú génmódosítások is, és a dínók ebből sem maradnak ki.
Ebből az alapszituációból indul a Jurassic World trilógia zárórésze, a Világuralom, amely módszeresen elkerüli, hogy bármi újat, érdekeset, társadalomkritikusat mondjon erről a kényszerű egymáshoz csiszolódásról. Ehelyett épp csak felvillantja az elején és a végén, és inkább elcsépelt közhelyekbe menekül. A nagy gonosz géntechnológiával foglalkozó óriásvállalat, a Biosyn erkölcstelen és persze kapzsi tudósa jelenik meg főgonoszként, aki (egyébként nem szándékosan, hanem hibából) génmanipulált sáskákat szabadított a világra, amelyek felfalva mindent beláthatatlan éhínséget okoznak. A régi dínósok, Jeff Goldblum, Laura Dern és Sam Neill, akik az 1993-as Jurassic Park után először szerepelnek újra együtt, a kezükbe veszik a világ megmentése dolgot. Ebben partnerre találnak Owen (Chris Pratt) és Claire (Bryce Dallas Howard) személyében, akik sokkal személyesebb okból igyekeznek bejutni a Biosyn főhadiszállására. A nagy öregek visszahozása garantáltan jól működő közönségcsemege, és különösen Jeff Goldblum esetében hozza is a várt hatást. Az újonnan hozott szereplők közül Kayla Wattsot (DeWanda Wise) érdemes kiemelni, aki a vagány pilótanő szerepében akár a Firefly sorozatból is jöhetett volna. A régi és az új csapat tagjai, ki-ki a saját tudását és képességeit bevetve, együtt indulnak rohamra a Biosyn ellen, hogy aztán a jók győzedelmeskedjenek, a rosszakat még a dínók tépjék szét.
A cselekményre, történetre ennél több szót nem érdemes pazarolni, egyfelől azért, mert ahogy valaki megfogalmazta, olyan „mint egy pamutgombolyag, miután egy dühös raptor karmába került”, másfelől mert úgyis mindenki a dinoszauruszok CGI látványáért és az akciójelenetekért ül be a moziba. Colin Trevorrow rendező pedig egyértelműen a közönségnek erre a szegmensét célozta meg a filmjével. Akció és üldözés akad bőven, és ha az ember nem akad fenn a következetlenségeken (a raptorok futási sebessége mindig az általuk üldözött bármi 99%-a, legyen az ember, motor vagy repülőgép...) fizika törvényeinek lazán kezelésén (hogy állít meg valaki egy több tonnás dínót puszta kézzel-kötéllel), és a ritmusa is a helyén van, fel sem tűnik a két és fél órás játékidő. A dinoszauruszok is látványosak, ezen a film nem spórolt. Gusztustalanok a mutáns sáskák, hátborzongató ahogy a szereplőktől centikre csattannak össze az éles fogak, és libabőrös élvezet, amikor két T-Rex egymásnak esik valamiféle dominanciaharcban, csak éppen szinte mindent láthattunk már más Jurassic filmekben.
Mindezek tekintetében a fanyalgások, hogy a Jurrasic World filmek a legrosszabb, ami a dínókkal történt mióta egy aszteroida pusztulásra ítélte őket azért túlzóak, de a Jurassic World – Világuralom egy közepes film, amiből nem a dinócsata vagy a kaland hiányzik, hanem a kreativitás bármilyen formája.
