A Richard király a 2021-es év (és talán az utóbbi tíz év) legtöbb félreértés övezte filmje, ugyanis a cím ellenére semmi köze nincsen az Oroszlánszívű-ként ismert angol királyhoz, a név a két teniszcsillag, Serena és Venus Williams apjára, Richard Williamsre utal. Reinaldo Marcus Green rendező valós tényeken alapuló, életrajzi sportfilmként definiálható alkotása a férfit állítja a középpontba, aki a lányok sikere mögött áll, apaként, mentorként, edzőként, látnokként, vagyis afféle mindenható királyként.
A Williams család, apa, anya és öt lányuk az 1980-as években a kaliforniai Comptonban él, amelyről még innen a tengerentúlról is köztudott, hogy Amerika egyik legveszélyesebb városa, ahol szegénység és bűnözés uralkodik. A családfő, Richárd Williams azonban elszánt ember, aki mindent megtesz, hogy a gyermekei ne ebbe süllyedjenek bele. A lányok tanulnak, szabályozott, kontrolállt, tervezett életet élnek, ami különösen igaz Serenára és Venusra, akikből az apjuknak feltett szándéka teniszcsillagot nevelni. A lányok tehetsége nyilvánvaló, de az még nyilvánvalóbb, hogy ez önmagában kevés a sikerhez. Richard Williams már a születésük előtt tervet készít, hogyan juthatnak a csúcsra, és elszántan véghez is akarja vinni. Aki járatlan a teniszben, az is tisztában van a testvérpár hihetetlen karrierjével, ezen a téren tehát a film nem tud, és nem is akar újat mutatni. A középpontban ehelyett az apa karaktere áll, valamint azok a döntések és tettek, amik (szerinte legalábbis) a sikerhez kellenek-kellettek.
A Richard király erényei és hibái is ebből fakadnak. Miközben sportfilmként bizonyos mértékig a tenisz áll a középpontjában, annak is érdekes tud maradni, aki a sport iránt nem érdeklődik, mert emberi problémafelvetések húzódnak a háttérben. Richárd Williams izgalmas és megosztó alak: alapvetően a lányai érdekét tartja szem előtt, figyel arra, hogy maradjon gyerekkoruk, és tanuljanak is, ne a tenisz legyen az életük, más helyzetekben viszont tenyérbemászóan makacs és arrogáns. A komplex figura és az elszántság, ami hatja, ha szimpátiát nem is ébreszt, az érdeklődést biztosan fenntartja. A film abban pedig nem akar ítélkezni (lehetne vitatkozni rajta, hogy kellene-e), hogy a példája követendő vagy inkább elrettentő. Az viszont bizonyos, hogy a Richard Williams szerepében Will Smith, aki a film egyik producere is, kiemelkedő alakítást nyújt. Külsejében és a gesztusaiban azonosul a figurával, az Oscar-díjat ezért egyértelműen megérdemelte. A pozitívumok közé tartozik még, hogy a többi szereplő, a feleséget játszó Aunjaune Ellis alakítása a maga visszafogottságában hiteles, és a Serenát és Venust alakító színésznők, Demi Singleton és Saniyya Sidney egyszerűen természetesek és elbűvölőek.
A történet felépítése már kevésbé működik jól. A film a Williams-család életének néhány évére összpontosít, a lányok első sikereiig, és ebben a sportfilmek paneleiből építkezik, bár a dramaturgia néhol inkább tévéfilmes. Ritkán megy bele a családi dráma mélységeibe, a konfliktusokba, és csak egy-egy feszült pillanata van az apának a feleségével, és nem tudjuk meg a lányok mi gondolnak az előre megtervezett életükről, nem kérdőjeleződik meg a családapa elképzelése vagy (királyi) tekintélye. Serena és Venus karrierjének felívelése is jóformán töretlen, ráadásul mivel a végkifejlet köztudott, ezzel jóformán minden feszültség hiányzik a történetükből.
A társadalmi konfliktusok is csak mellékesen, a háttérben jelennek meg, pedig erről bőven lehetne mit mondani. A Williams-lányok a comptoni gettóban kezdenek teniszezni, ami kifejezetten a fehérek, azon túl is a jómódú fehérek sportja – el is hangzik a kérdés egy ponton, hogy miért nem kosaraznak? A rendszerszintű rasszizmus, a fekete egyenjogúság problémái, vagy akár a női öntudat kérdései (miért rendeli magát az anya teljesen alá a férjének, miben befolyásolja a helyzeteket, hogy a családnak öt lánya van) érdemben csak Richard Williams beszólásaiból jelennek meg, és többnyire válasz vagy reflexió nélkül maradnak.
A Richard király így minden lehetőség ellenére nem tud több lenni, mint egy sok szempontból lélekemelő sportalapú életrajzi film arról, hogy ha eléggé akarod (vagy legalábbis az apád akarja), és eléggé elszántan, kitartóan csinálod, akkor a gettóból kitörve is lehetsz világklasszis.
