2020. október 13-17 között rendezték meg a szolnoki ATAFF Filmfesztivált. Az esemény a nevét Alexandre Trauner Oscar-díjas jelmez és díszlettervezőről kapta, és meghívott filmek kiválasztásakor a látványtervezés áll a középpontban. Ebben a járvány-sújtotta évben tíz játékfilm versenyzett a Tauner-díjért, amelyből hármat volt alkalmam megtekinteni.
A lengyel rendező, Paweł Borowski Most hazudok című filmje zavarba ejtő scifi-krimi-thriller valahol egy Terry Gilliam-féle disztópia és a Tágra zárt szemek hatása alatt.
A történet bizonyos értelemben szinte klasszikus tudományos-fantasztikus krimi: meghatározhatatlan időben járunk, egy filmbeli közönség pedig élőben néz egy műsort, amelyben a házigazda, a titokzatos Kai (Agata Buzek) három vendéget köszönt. Celia (Maja Ostaszewska) színésznő, Mat (Rafal Mackowiak) író-forgatókönyvíró-rendező és Yvonne (Paulina Walendziak) énekesnő lép fel nála. A műsor egyfajta vetélkedő, amelyben mindhárman elmesélik a féltett, személyes történetüket (vagy mind kiderül: elmesélnek egy történetet, és akiét a közönség igaznak hiszi, az nagy pénzt nyer). Elsőre mindegyikük veszít, hiába a megható sztorik vagy a dicséretes célok, a közönség egyikük meséjét sem hiszi el. És itt kezdődik a film igazából: másodszorra ugyanis a műsorvezető Kai, zsinóron rángatva őket, megrendez nekik egy rafináltan felépített drámai csapdahelyzetet.
Történetetek a történetben – egyszerű, mégis rafinált felépítésű a film. Egymás után játszódnak le az események a három szereplő nézőpontjából, ahogy ők megélték, mígnem mindannyian a rendőrségen kötnek ki… bilincsben. A Most hazudok hosszú és lassan építkező felvezetése után van egy váltás, és attól kezdve a belső történetben leginkább a film noir motívumaiból merített hangulatok, helyzetek és fordulatok dominálnak. Ezt a sztorit mesélve már megvan minden, ami a közönséget vonzhatja: mámoros partik, bűntény, árulás, intrika, meztelenkedés és gyilkosság. A filmben különleges szerepe van az időnek, vagy leginkább az időtlenségnek, amelyhez hozzájárulnak az ismétlődő cselekedetek, és hogy egyes jelenetek és töredékek refrénként újra előjönnek, de más hangsúllyal vagy jelentéssel, amikor egy másik szereplő szemszögéből látjuk őket.
A Most hazudok különlegessége azonban nem a történetében vagy a mondanivalójában rejlik, hanem a vizualitásában. Az operatőr Arkadiusz Tomiak kiemelkedően bánik a kamerával. Az ötletes kameraállások újra és újra összezavarják a térérzékelést, a lent és a fent viszonyát. Amikor a telefon felfelé esik, vagy elfordul a kép, ugyanazt a kérdést hangsúlyozza a maga eszközeivel: hihetem-e azt, hogy amit látok?
A kritikák ritkán említik a díszlettervező, jelmeztervező, lakberendező, sminkes munkáját, ha az belesimul a filmben. Ebben az esetben azonban a látvány, formák és alakok egy plusz jelentésréteget teremtenek, nem véletlenül válogatták be a Most hazudokot az ATAFF versenyprogramjába. Daria Dwornik látványtervező a tegnap és a holnapután között lévő sosemvoltlesz világot teremtette meg egyfajta retrofuturisztikus dizájnnal, és ehhez illeszkedik a díszlet, a kosztüm, a smink is. Míg a helyzetek az 1960-as éveket idézik (zsákkal a fejen visznek el a rendőrök), bútorokban és gépekben találkozik a 
modern a retróval: a tévé hatalmas és központi médium, ugyanakkor kazettán vannak a felvételek; az autók régiesek, de oldalt helyett elöl van az ajtajuk, a ruhák színesek és valószínűtlen anyagokból készülnek, a sminkek rikítóak. A geometriai alakzatok, színek és matériák teljes palettáját felhasználja a film ebben a vizuális orgiában. Néha talán mindez már túl sok és fullasztó, nem aláhúzza a film gondolatát, hanem elidegenít tőle. Talán ezért is kapta csak a második helyezett díját az Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon.
Mindezzel együtt a Most hazudok igazi fesztiválfilm, feszegeti a befogadás határait, de az operatőri vagy látványtervezői érdekességek iránt érdeklődőknek valódi csemege.
