A 2018-as és 2019-es nézettségi elemzések szerint az amerikai moziba járók 51 százalékát teszik ki a nők. Ennek egyik következménye, hogy a filmkészítők – már csak a jegyeladásokat is szem előtt tartandó – egyre inkább igyekeznek kiszolgálni ennek a rétegnek az érdeklődését. Erre a legolcsóbb és legkevésbé kockázatosnak tűnő megoldás egy már sikeres film újraforgatása vagy hasonló készítése női szereplőkkel, mint a Szellemirtók vagy a Ocean’s 8 – A évszázad átverése. Emellett évről évre kikerülnek a stúdiókból female-driven filmek, amelyek (leginkább vagy inkább) nőket érintő kérdéseket dolgoznak fel.
A nők egyik legfontosabb szerepe az anyaság. Az ezzel kapcsolatos társadalmi elvárások az utóbbi évtizedekben megváltoztak, (a legtöbb országban) lazábbá váltak. Fokozatosan egyre elfogadottabb ha egynemű pár nevel gyereket vagy ha valaki nem szeretne anyává válni. Ugyanakkor, blogokon és női oldalakon a gyerekvállalással és anyasággal kapcsolatban felmerülő témák a legmegosztóbbak, ezek váltanak ki leginkább heves vitát. A Bridget naplója (eredeti címén Saint Francis) egy nő gyerekekhez és gyerekvállaláshoz való viszonyát állítja a középpontba, és ezen keresztül megfesti egy mai harmincas nő képét.
A film főszereplője a 34 éves Bridget (Kelly O’Sullivan), aki úgy érzi, az élete csupa kudarc. Nincsen sem férje, sem gyereke, különösebben jó állása vagy lehetőségei sem, ezért a pincérnői munkát lecseréli arra, hogy egy hatéves kislány babysittere legyen egy nyáron át. A gyerek-felnőtt barátságot tematizáló filmek alapját általában az adja, hogy az elején kölcsönös az ellenszenv, de ez megváltozik a történet során, mindkét szereplő fejlődését szolgálva. Az alaphelyzet a Bridget naplójában sincs másként. A főhős nemhogy nem rendelkezik rutinnal a gyerekfelvigyázás terén, deklaráltan nem is szeretne gyereket. Sosem. Aztán megismeri Frannie-t (a fergeteges Ramona Edith Williams) meg a két anyukáját, Annie-t és Mayát (Lily Mojekwu és Charin Alvarez alakításában), és valami megváltozik benne.
A film elején Bridget öndefiníciójában szerepel, hogy nincsen férje és gyereke, és azt sugallja, hogy nem is ezt tartja az élete elsődleges céljának – az már egy másik kérdés, hogy valójában semmit sem tart annak. Amikor pár hét után teherbe esik egy nála nyolc évvel fiatalabb fiútól, akivel laza kapcsolatban áll – sőt saját bevallása szerint, ez még csak nem is kapcsolat –, egyértelmű, hogy nem szeretné megtartani. Miközben a film érinti az abortusz kényes kérdését, nem teszi fő helyre, egyes kritikus hangok szerint túlságosan is felületesen kezelve a témát. A film ugyanis nem azt helyezi középpontba, hogy a terhességmegszakítás jó vagy rossz döntés, vagy hogy női kötelesség-e a gyerekvállalás, hanem felvonultat egy csomó olyan helyzetet, amivel nők találkozhatnak az életük során.
A jelenetek során terítékre kerülnek olyan kényes, megosztó vagy tabunak számító témák, mint a szex menstruáció alatt, az időskori (35 feletti) terhesség, a szülés utáni inkontinencia, a melegházasság, vagy maga az abortusz. A leszbikus pár problémáin és kapcsolati dinamikáján keresztül a Bridget naplója olyan kérdésköröket vázol fel, amelyek mindennapiak bármilyen családban. Ráadásul a két anya lehetővé teszi, hogy a film egyszerre mutassa be azt a két szélsőséges helyzetet, amellyel az anyák szembesülhetnek, amikor bővül a család. Maya magára maradva szülés utáni depresszióval, kialvatlansággal és alkalmatlanságérzéssel küzd, miközben mély katolikussága megnehezíti számára, hogy kezelje a helyzetet. Vele szemben Annie sikeres ügyvéd, aki sosincs otthon, és pontosan ettől érzi alkalmatlan, rossz anyának magát. A film lazán és tapintatosan kezeli ezeket a kérdéseket, inkább rom-comba hajlóan könnyedén, poénba csomagolva, mintsem a problémák mélyére hatolva. Ettől a film könnyen fogyasztható lesz, ám ez a legnagyobb hibája is. Egyfajta tágan értelmezett felületesség, vázlatosság jellemző a Bridget naplójára. A főszereplő életeseményeinek mintha nem lenne súlya, a döntései felületesnek tűnnek, a problémák a legkézenfekvőbb módon oldódnak meg, a film közel két órájából hiányoznak a valódi mélységek és magasságok. A film így tele van kihagyott lehetőségekkel.
A hibái ellenére a Bridget naplója számos filmfesztiválról hozta el a zsűri díját, valamint különdíjakat, és nagy lelkesedés fogadta a Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon is 2019 őszén, sőt, a 2020-as év legjobb filmjei közt listázzák. A nézők és a kritikusok nyilvánvaló szeretete két dologgal magyarázható. Egyfelől a már-már életrajzinak tűnő hétköznapi, életszerű történet néha vicces, néha kínos, szívmelengető, kedves, mégis elgondolkoztató. Ha másért nem, pont azért, amit a film nem mutat be, vagy csak elnagyoltan. Másfelől széles közönség előtt hoz szóba olyan helyzeteket, amit a nők megélnek, de sokszor még mindig csak suttogva, szűk körben szokás beszélni róla. Jelképes pillanat, amikor Bridget anyja elmeséli, hogy egy ponton annyira megviselte az anyaság, hogy a csecsemő gyermekét a falhoz akarta csapdosni, de erről sokáig nem mert beszélni.
A film azt csinálja, amit Bridget tesz a kiborulás határán (vagy már azon túl) lévő Mayával: a szemébe mondja, hogy nincs egyedül, másnak is van ilyen gondja, más is érez így, csak meg kell szegni a tabut, és beszélni róla. Ha más erénye nem lenne a Bridget naplójának, mint hogy ezt megteszi, akkor is az év egy fontos filmje lenne.
