Huszonnégy képkocka

Filmekről szenvedéllyel

Animált cukorka a léleknek – Lelki ismeretek

A Pixar Animation Studiostól megszoktuk, hogy bizonyos időközönként olyan animációs filmekkel rukkol elő, amelyek témájukban, problémafelvetésükben elsősorban a felnőtt közönséget szólítják meg –  bár a gyerekeknek szólók, mint a Toy Story, a Szörny Rt vagy a Hihetetlen család szintén rendelkeznek “felnőttes” rétegekkel. A stúdió legújabb filmje, a Lelki ismeretek (angolul nemes egyszerűséggel Soul) is egyértelműen azt mutatja, hogy nem lesz egy mozifilm mese csak attól, hogy animációs: a Lelki ismeretek ugyanis az emberi lét általános kérdéseit boncolgatja, egészen konkrétan azt, hogy miért érdemes élni. 

poszter_5.jpg

A történet szerint Joe Gardner (Jamie Foxx kölcsönözte neki a hangját) negyvenes, egyedülálló férfi, aki zenetanárként többé-kevésbé (nagy átlagban inkább kevésbé) lelkes és tehetséges nebulókat igyekszik zenére tanítani. Egész élete kudarcnak tűnik, mert még mindig nem sikerült megvalósítania az álmát: az apja emlékéhez méltó jazz-zongorista karriert szeretett volna befutni. A környezete, főleg az anyja, ráadásul meg is kérdőjelezi, hogy ez egy értelmes, reális életcél.

Aztán eljön a nap, amikor Joe végre lehetőséget kap, hogy egy esti koncerten beugróként a színpadon zongorázzon. Szerencsétlenségére azonban néhány órával előtte egy nyitva hagyott aknafedél miatt meghal. Csakhogy a történet nem ér itt véget, hanem lényegében ezzel kezdődik: Joe a túvilágon köt ki. Pete Docter, akinek íróként ésvagy rendezőként az Agymanók, a Fel! és a Szörny Rt. fűződik a nevéhez, magasra tette a lécet, de a Lelki ismeretekkel így is sikerült megugrania, mert olyan történetet és képi világot hozott össze, amire még nem volt példa. Joe-nak ugyanis esze ágában sincs beletörődni a halálba, így a túlvilágon a még nem született lelkek közé szökik, ahol lélek-mentor lesz. Így ismerkedik meg 22-essel, akinek hiába voltak már a segítői közt olyan lelkek, mint Kopernikusz, Sigmund Freud vagy Muhammad Ali, eddig senki sem tudta meggyőzni arról, hogy vállalkozzon a földi életre. A két szereplőnek bőven van mit tanulnia egymástól és működik köztük dinamika, azzal együtt is, hogy a forgatókönyv fordulatai kissé kiszámíthatóak, és néhol ismerősek más filmekből, vagy éppen Pixar mesékből. 

Alapvetően az Az élet szép című klasszikus mozi kifordított verzióját látjuk, ahol a tét nem az, hogy akar-e tovább élni valaki, hanem hogy 22-es egyáltalán el akar-e kezdeni élni. Ehhez pedig hőseink sorra veszik, miért, hol és miben lehet a földi létezés értelmét megtalálni. Joe Gardnernek persze a válasz a jazz és a zenélés, de meg lehet találni azt az bizonyos “szikrát” egy lehulló falevélben vagy az ég bámulásában is. Közhelyes, de attól még nem kevésbé igaz a film üzenete: ott van a szépség a leghétköznapibb dolgok mélyén, és arra a kérdésre, hogy mi az élet értelme, nincs készen kapott válasz, mindenkinek meg kell találnia a saját útját.

soul4.jpg

Emellett a Lelki ismeretek okosan dob be más, a felnőtt élet tapasztalataihoz tartozó élményeket, legyen szó kapcsolatok alakulásáról vagy a szeretett tevékenységben való elmerülésről. Csíkszentmihályi Mihály flow-élményének a filmben látható egyszerű, mégis érzékeletes ábrázolását iskolában kéne tanítani: olyankor megszűnik a külvilág és az ember teljesen belemerül abba, amit épp csinál. A Lelki ismeretek világában élő ember így kerülhet a legközelebb a túlvilághoz, mert ilyenkor egy színes buborékban lebeg távol mindentől és mindenkitől. A mese azonban nem hagyja figyelmen kívül azt a lehetőséget sem, hogy valami rossz értelemben rögeszmévé válik, és már nem hozzáad az élethez, hanem elvesz belőle.  Az ebbe a hibába eső emberek fekete óriásként téblábolnak egy túlvilági sivatagban, és meg kell őket menteni a saját mániájuktól, hogy újra ténylegesen élhessenek. A legfontosabb, hogy mindenből van kiút, és mindig lehet változtatni, csak egyeseknek tovább tarthat, mint másoknak. 

Miközben az élet értelmére irányuló kérdést a Lelki ismeretek igyekszik a témához illő komplexitással megközelíteni, a befejezéstől bátrabb megoldást vártam volna. Ebben a Pixar érezhetően a fiatalabb közönség igényeihez igazodott, még akkor is, ha Lelki ismeretek az eddigi legfelnőttebb filmje. Talán ezt lehet egyedül a film kritikájának felróni: mindent is akart egyszerre. 

soul6.jpg

A Pixar Animation Studios filmjei esetében amire viszont sosem lehet panasz, az a vizualitás, az animáció ötletessége és eredetisége. A Lelki ismeretek esetében a földön játszódó jelenetekben a szokásos és elvárt, finom részletgazdag animáció a jellemző, miközben a túlvilág ábrázolása kettős. Egyrészt a babakék-babarózsaszín-zöld világ a meg nem született lelkek golyócskáival már-már elriasztóan giccses és émelyítő, de aztán megjelennek a két dimenziós, Picasso hatása alatt született absztrakt hivatalnokok, akik feledtetik ezt. A szem mellett a Lelki ismeretek a fülnek is kellemes. A témájából következően a zene fantasztikus, igazi örömzene, főleg Jon Batiste zongorajátéka marad emlékezetes, és hallgatásra érdemes napokkal a film után is. 

A Lelki ismeretek pedig pont olyan mint e zenéje: az élet öröméről és igenléséről szól, és nem csak a tartalom, hanem az audio-vizuális megvalósítás is emlékezetes. Az Amerikai Filmakadémia tagjai is így gondolhatták, mert a Lelki ismeretek megkapta a legjobb animációs filmnek és a legjobb filmzenének járó szobrot egyaránt. Egyszerűen jól esik az animált cukorka a léleknek. 

 

10/9

Huszonnégy képkocka

Filmkritikák, mozihoz és filmekhez kapcsolódó elemzések, események, kalandok a magyar filmgyártásban - vagyis minden, ami film.

Friss topikok

süti beállítások módosítása