Miért jó legurítani egy pofa sört vagy egy jó pohár bort? Erre sokféle magyarázat lehet, attól kezdve, hogy jó az íze, olyan a társaság, egészen odáig, hogy kellemesen ellazít. Az viszont ritkább, hogy tudományos kísérlet címén valaki kifejezetten egy bizonyos véralkoholszint elérését célozza meg, amit egy szondával rendszeresen ellenőriz is. Márpedig a Thomas Vinterberg rendezte Még egy kört mindenkinek (Another Round, vagy eredeti címen Druk) pontosan erről szól.
Az alkoholmámorról már számos film készült, akár a pusztító hatását (Las Vegas végállomás, 28 nap stb), akár a humoros oldalát tárgyalva (Másnaposok filmek), azonban a Még egy kört mindenkinek ezek egyikére sem hasonlít, mivel egyfelől egy (kvázi) tudományos kísérletből indul ki, másfelől sem nem ítélkezik, sem nem bagatellizálja el az alkoholfogyasztás következményeit. A film kiindulópontját a norvég pszichiáter, Finn Skårderud tudományosan sosem alátámasztott, sőt később visszavont állítása adja, miszerint az ember az optimálisnál 0.05%-kel alacsonyabb véralkoholszinttel él. Ennek korrigálása, vagyis a folyamatos, de minimális alkoholizálás sikeresebb, produktívabb, sőt boldogabb, kiteljesedett életet eredményez. A kérdésfelvetés provokatív, hiszen valóban létezik high-functioning alcoholic, olyan függő, aki az alkoholfogyasztásnak szinte kizárólag a pozitívumait tapasztalja (most az egészségre gyakorolt hatástól eltekintve), klasszikusan erre szokták példának hozni Winston Churchillt vagy akár Hemingwayt, de valljuk be, az emberek többsége nem ilyen.
A Még egy kört mindenkinek esetében négy hétköznapi ember, aki a helyi középiskolába tanít, úgy dönt, hogy teszteli Skårderud állítását, és abszolút tudományosan, szondával felszerelkezve, a tapasztalatokat naplózva nekilát az ivászatnak. Egy amerikai vígjáték változatban ezután láthatnánk néhány jobb napokat látott színészt kínos jelenetek sorában részegen, de Thomas Vinterberg, aki Tobias Lindholmmal a forgatókönyvet is jegyzi, másfelől közelít. Négy negyvenes-ötvenes éveiben járó férfit mutat be, akiknek az élete látszólag teljesen rendben van, mégis valamiféle válságot élnek át, és erre az alkohollal való kísérletezében keresnek gyógyírt – nem nagy spoiler azt mondani, hogy a legjobb esetben is kétes eredménnyel. Ezzel a film egy Dániában, de Magyarországon is súlyos és létező társadalmi problémával foglalkozik, anélkül, hogy prédikációba fulladna az alkoholizmus veszélyeiről.
A főszereplő Martin (Mads Mikkelsen) életközépi válsággal küszködő történelemtanár, aki unja a tanítást, a családját, az életét, és úgy általában teljesen ki van égve. A kísérletben három kollégája a társa: a pszichológiatanár Nikolaj (Magnus Millang), aki egy újszülött mellett él át családi krízist, az énektanár Peter (Lars Ranthe), aki már nem sok örömöt és kihívást lát a tantárgyában, és a testnevelőtanár-edző Tommy (Thomas Bo Larsen), akinek senkije sincs a beteg kutyáján kívül. Láthatóan mind a négyükre ráfér, hogy levetkőzzék az olyan negatív érzéseket, mint a szorongás, az önbizalomhiány vagy a megfelelési kényszer. Az ivás azonban nem készen kapott megoldást jelent, hanem egy eszközt arra, hogy másként tekintsenek az életükre, a gondjaikra. Így elsőre a 0.05%-es véralkoholszint valóban pozitív hatással van a négy barátra, kreatívabbá, kiegyensúlyozottabb válnak mind a munkában, mind a magánéletben. Ám ahogy egyre mélyebbre merülnek az elmélet bizonyításában, úgy növelik az alkoholfogyasztást, és csúsznak szét egyre jobban: látjuk őket részegen betántorogni a tanáriba vagy kidőlve az utcán.
Thomas Vinterberg, aki a Dogma-mozgalommal vált ismertté, sajátos hangú szerzői filmesként indult, azóta pedig olyan változatos alkotásokat forgatott, mint a nagy sikerű (és rendkívül kiborító) A vadászat vagy az angol-amerikai koprodukcióban készült Távol a világ zajától. A Még egy kört mindenkinek esetében jól látszik a rutin, miközben sem az elbeszélésmód, sem a látványvilág nem nyújt semmi rendkívülit vagy eredetit. Vinterberg ezúttal még csak provokálni sem akar, óvatosan egyensúlyoz a tragikus és a komikus elemek között, ahol az egyéni boldogság keresése a pohár alján történik, és a megoldásban is szó szerint eltáncol attól, hogy ítéletet mondjon. Ugyanakkor a Még egy kört mégis kiemelkedik a „jónak jó, de semmi nagy szám” megítélésű filmek közül, hála a rendkívüli színészi alakításoknak. Mads Mikkelsen még sosem okozott csalódást, és ez esetben is hozza a szokásos magas színvonalat, még a hajdani táncos múltjának is hasznát véve, is a többi szereplő is fel tud nőni hozzá. A film másik erőssége az alkoholmámor megragadása: életszerű a botladozás, a szétcsúszás ábrázolása, ahogy lassabban forog a nyelv, elfolyik a világ, és a kontroll elvész. Ezek a tünetek ismerősek bárkinek, aki ivott már kicsivel többet a kelleténél, de különösen hatásos kívülről nézni, főleg mert a film sem röhejesnek, sem szánalmasnak nem mutatja a négy részegen bóklászó hősét.
Összességében a Még egy kört mindenkinek nem nő fel A vadászat című Vinterberg-Mikkelsen film színvonalához és összetettségéhez, annál populárisabb és közönségbarátabb alkotás, amit pont ezért nem érdemes kihagyni. Főként nem Magyarországon, ahol az orvosok és addiktológusok rendszeresen kongatják a vészharangot, hogy az egymillió alkoholista országa vagyunk. Így megnézni egy ilyen filmet, mondjuk úgy, hogy kijózanító.
A Még egy kört mindenkinek két Oscar-jelölést kapott, a legjobb külföldi filmek járó szobrot jó eséllyel haza is viheti, illetve Thomas Vinterberg is jelölt a legjobb rendező kategóriában.
